Indul a mandula.



Cliffbase a munkahelyem



Elkezdem.

Végre korán kelhettem, már amennyire a 7:30 koránnak számít. Régi vágyam, hogy ne akkor keljek mikor mások már menni nem tudnak az ebédtől. Vendéglátós múltamból kifolyólag bizony nagy teljesítmény korán kelni.

Csepereg az eső, 20 fok van, lágy fenyőillatú szellő söpöri végig az elszáradt fügefa leveleket az mészköves óvárosi utcán. Idilli, magávalragadó.  Miro a ”gazdám” korán sem annyira szociopata mint ahogy azt Ö gondolja magáról. Végtelenül kedves, remélem ez így is marad, és nem ittam előre a medve bőrére. Teljes kiőrlésű magvas kenyérrel, vajjal, selyem sonkával és kávéval várt reggelire. Jó kezdés. Reggeli után némi eligazítást kaptam a házirenddel kapcsolatban. Nincsenek életveszélyes szabályok, csak ami mindenhol, rend, fegyelem, pedantéria. Később én is ellátogattam a boltba, tudjam később mire számíthatok. Csak mint Thaiföldön, azt lehet csak kapni amire szükség van, semmi több. Nem úgy mit a városi szupermarketekben ahhol egy termékből 20 félét is választhat az ember.  Na jó a turisták kedvéért azért ceruza elemet is lehet kapni. Kiteregettem a lepedőket, párnahuzatokat a verandán.

Kocsival legurultunk a  szerpentines főúton a kikötőig. Tenger óriási hullámokat vet, én meg csak mosolygok. Tenger ó te drága tenger, hát itt vagyok gondoltam magamban. A sziklabázis nevezetű helyet (cliffbase), ahol dolgozom három úton lehet megközelíteni. A parton, bár ott elég hegymászós a menet, a faluból az erdőn keresztül és csónakkal. Lévén, hogy a muníció amit betankoltunk 30 kg, Miro a csónakot választja. Megkérdezte tőlem félek e a vízen? Visszakérdeztem vezethetek é? Morajlik a tenger, óriási hullámok, de fülig ér a szám. Bár nem én vezetek de úgy érzem én vagyok Hemingway.

Megérkezésünk örömére, lecsúszik egy deci fehér száraz Zlatan Otok (a helyi csúcsbor). Több mint finom. Aztán egy fürt szőlő. Először ismerkedek a kővágó, csiszoló, harapó, csípő szörnyeteg munkagépekkel. Nem telik el sok idő már fúrjuk is a játszótér bejáratát, ami nagyjából egy tonnás mészkő tömb, hogy később a mászók gyermekei (vagyis a vrangalucik) kényelmesen tudjanak játszani. Három lyuk és már keverjük is robbanó anyagot. Egy kis puskapor egy kis víz és már készen is van. Beletöltöttük a lyukakba, holnapra megszárad és robbantunk. Alig várom. Mint a rossz gyermek a szilveszteri petárdát. Hiába, nincs kecmec, ilyen sziklás helyen ez így megy. Minden percét élvezem a munkának. Fúrok, fűrészelek, bokrot írtok, lapátolok és a lelki szemeim előtt ott lebeg a kép ahogy játszanak a kis pulyák majd itt. Most már értem miért mondta Csabi papa barátom, hogy az a jó munka ahol kézzel fogható produktumot készít a munkás. Elfáradtam, nem nagyon csak egy kicsit, már ugrom is pucéran a tengerbe. Miro mutogat a szikla tetejéről, kész az ebéd. Paradicsomos, rozmaringos, fokhagymás, borsos tészta házi juh sajttal, mellé egy deci vörös száraz helyi csoda. Nem is hiszem el, hogy ilyen van, még rám is szól, hogy ne dolgozzak ennyit, itt nem szokás megfeszülni. Tényleg hihetetlen, iparvárosi agytekervényeim alig fogják fel, hogy itt máshogy megy a munka mint otthon. Einstein relativitás elméletén töprengek, hiszen itt tényleg máshogyan érzem az idő múlását mint otthon.

Rengetegen látogattak ma ide ahol még a kurta farkú malac sem túr, ide a kis eldugott földi paradicsomba. Mindenki nagyon kedves volt. Ebéd utáni másfél órás sziesztánk alatt, mit ad isten  máris összeismerkedtem André-val, aki mellesleg egy 42 lábas túra vitorlás tulajdonosa és  túrákat szervez itt a környéken. Hosszas beszélgetés után meginvitált egy kis hajókázásra, lévén, hogy Miro első számú szárny segédjének ez kijár. Drága jó isten, te csodálatos, hála tölti be szívem s lelkem. Mint ha az álmaim gyors egymásutánban valósulnának meg. Csodák csodája az egyik helyi félerotikus magazin, miss Croatia portfólió fotózáshoz a sziklabázist választotta. Sellő ruhában fotózták a bizony-bizony tetszetős, parta vetett barbibabát. Később egy Cseh házaspár vendégelt meg egy csésze kávéra miután látták, hogy a tetőn állva piszkálom ki a földet a szikla repedéseiből. Kedves emberek, két fiú gyermekükkel jöttek nyaralni, otthon didgeridoo, djembe és más etno hangszerek gyártásával foglalkoznak. Náluk is mint André druszámnál hamar megtaláltuk a közös nevezőt. Miro felordít a tetőre, hogy most már jó lenne ha lejönnék, mert itt tényleg nem szokás ennyit dolgozni. Take it easy, csak mint keleten. Megérkezett a parancs, ma már nem dolgozhatok többet, pedig még csak délután 5 óra. Sebaj, a parancs az parancs.

Máris ugrom a fejest szigorúan pucéran a tengerbe, kezdődik a hullámfürdő. Pancsolás után travelzáltam egy jót, majd kiolvastam 4-5 mászós magazint, gitároztam, beszélgettem az emberekkel, napoztam, imádkoztam, meditáltam. De a legjobb volt távcsővel figyelni a vitorlásokat, ahogy élesen bedőlnek a szélben. Még egy három árbócos szkúnert is láttam, mint amivel Rejtő Fülig Jimmyje is utazott. Mesebeli.

Haza gyalogoltam és közben csak azon járt a fejem, hogy lehet, hogy a jó isten ennyire szeret engem? Egyenlőre nem tudom miért, de nagyon hálás vagyok neki amiért ennyire szép életem lehet. Vacsorára spagettit csináltam, pestoval, oliva olajjal, kukoricával, chilivel. Fenséges volt. Főztem eztán egy citromfüves, kamillás, borsmentás teát és kiültem vele a tornácra. Már látszik a cassiopeia, és a sas csillag kép is az égbolton, pedig még csak épp hogy szürkül. Na jó megyek és nekiugorom e fejezet megírásának.